- Részletek
- Megjelent: 2007. szeptember 04.
A válaszokból kiderül, hogy a többség szerint a kerületnek szüksége volna mélygarázsra: a kérdőívet visszaküldők több mint fele érzi így, az abszolút nemek aránya mindössze 17 százalék. 26 százaléknyian azt írták vissza, hogy kellene ugyan garázs, de olyan, amelyet a környezet védelmének szem előtt tartásával építenek meg. Az igenlő válaszok nagy számát magyarázhatja, hogy - legalábbis a felmérés szerint - a zömnek, azaz csaknem hatvan százaléknak gondot jelent a parkolás a városrészben.
Az önkormányzat konkrétan is rákérdezett a kerületieknél: pozitívan vagy negatívan érintené-e őket, ha megvalósulna a Nagymező utcai mélygarázs? Kétszer annyian voltak, akik azt állították, hogy pozitívan (62, illetve 31 százalék). A felmérés szerint a városrész lakói akkora rokonszenvvel viseltetnek a mélygarázs, mint technikai megoldás iránt, hogy 64 százalékuk ezzel oldaná meg a helyi parkolási problémákat. Figyelemre méltó ugyanakkor, hogy 18 százaléknyian egy az egyben kitiltanák az autókat a környékükről: ők így oldanák meg a problémát.
A több civil csoport által is hevesen ellenzett Nagymező utcai mélygarázs sorsa egyelőre bizonytalan. A XIII. kerületi építési hatóság fog határozatot hozni, lehet-e vagy sem.
forrás: Népszabadság (B. T.)