Kutatás-fejlesztés

Cégünk kiemelten foglalkozik a parkolás és parkolóüzemeltetés során felmerülő problémák, igények megoldására irányuló kutatás-fejlesztéssel.

2010. augusztus

Épületen belüli parkolókban helykihasználási szempontok és épületszerkezeti kötöttségek miatt többnyire nem alakíthatók ki a kereszteződésekben a megfelelő fordulási ívek, amik a kereszteződés belátását is nagyban segítenék. Ezt gyakran tetézi az is, hogy a keresztirányú közlekedőfolyosóra történő rálátást szerkezeti elemek (pillér, merevítőfal, stb.) zavarják. Mindezek miatt sok a rosszul belátható kereszteződés, ahol gyakoriak a stresszhelyzetek, előfordulhatnak koccanások.

Figyelembe véve, hogy a zárt parkolók még napjainkban is viszolygást váltanak ki az autósok jelentős részéből, érdemes minden lehetőséget megragadni, ami a belső forgalmat komfortosabbá, biztonságosabbá teszi.

A kritikus kereszteződések beláthatóságának segítése domború tükrök kihelyezésével azért nem megfelelő megoldás, mivel a garázsokban az autósoknak a torzított képet értelmezni nehézkes, hiszen mindenütt autók állnak, egy ilyen tükörben a pillérek erdejében sokszor a saját autó behatárolása, az irányok értelmezése, a mozgás értékelése, a távolság felmérése túl sok időt vesz igénybe. Így végső soron az elsőbbségadási kötelezettségnek megfelelni is nehéz.

Célunk partnercégünkkel a Robotics Hungary Kft-vel és az AFV Kft-vel közösen egy olyan rendszer kidolgozása, amely markánsan jelzi a közlekedőfolyosók kereszteződéseiben az oldalról jövő járművet (illetve gyalogost), de nem jelent további megtanulandó jelzést az autós számára, aki a garázsban amúgy is az információk özönében navigál.

2010. október

Állandó problémát jelent a mélygarázsok, parkolóházak szennyezettsége. A parkolóban mozgó járművek súrlódó gumija, a kicsöpögő folyadékok, féktárcsapor mind olyan permanens szennyeződést okoznak a padlón, amelyek az üzemeltetők legnagyobb erőfeszítései ellenére sem távolíthatók el maradéktalanul - az iszapos és szórósós csurgalékok nyomainak eltávolítására egyébként kiválóan alkalmas - padlósúroló takarítógépekkel. Egy filmréteg-szerű szennyeződés mindig visszamarad, a mikrokarcolásokban összegyűlik, így a burkolat folyamatosan egyre piszkosabb lesz. A burkolati jelek végül alig lesznek láthatóak, kontúrjai "összeérnek" a padló alapszínével. Ekkor az üzemeltető megrendeli az újrafestést, holott a legtöbb esetben a probléma tisztítással is megoldható lenne.

Többféle tisztítószert tesztelünk műgyanta és simított beton felületeken, amelyek között egyaránt megtalálhatók kémiai, biológiai, valamint nanotechnológiás anyagok is. A szennyeződések közül kiemelt figyelmet kap a guminyom és az olaj, de a szereknek a végső minősítéshez valós parkolóházi környezetben is helyt kell állniuk. Fontos kiválasztási szempont a szer környezet- és egészségbarát volta is.

Az ideális tisztítószer megtalálása után a hatásmechanizmushoz megfelelő tisztítási mód kerül meghatározásra.

Célunk olyan padlótisztítási technológia kifejlesztése, amely kifejezetten a parkolóházi szennyeződések eltávolítására szolgál, és ebben a leghatékonyabb.

2013. március

A felszíni fizető parkolás jelenleg Magyarországon valószínűleg a legalacsonyabb presztízsű a közszolgáltatások közül. De vajon így kell-e ennek lennie? Hogyan jutottunk el a pénzszedő parkolóőröktől a parkolóautomatákig, és a mobilfizetésig, és az azt használó autósokat ellenőrző parkolóőrökig? Miért szövi át a fizetőparkolást a korrupció, és miért vált ez az egész terep az autósok és az önkormányzatok csataterévé? Mik az alapvető problémák? Milyen rendszer lenne működőképes? Hogyan lehet bevezetni egy gyökeresen más megoldást?

 Az i-Cell Kft. K+F projektjében közösen keressük az okokat és a megoldásokat.