- Részletek
- Megjelent: 2007. június 13.
Horváczy Emese a fővárosi beruházással kapcsolatban korábban azt közölte, hogy az ügyben korábban feljelentés érkezett a rendőrséghez, május 18-án pedig feljelentés-kiegészítést rendeltek el, s ennek alapján indították el június 4-én a nyomozást.
A Népszabadság úgy tudja, hogy a feljelentők azzal érveltek, hogy az önkormányzatok jogtalanul bízzák külső befektetőkre a többmilliárdos beruházásokat, azt pedig törvénysértőnek tartják, hogy a célra alakult cégek földhasználati jogot is kapnak az önkormányzati tulajdonú, forgalomképtelen terekre.
A Népszabadság a "feljelentőket" idézve azt írja, hogy ezt akkor is a közvagyon elherdálásának tartják, ha a jogosítvány csak az építkezési területére és idejére szól, az átadás után pedig csak az üzemeltetéshez szükséges szakaszra marad fenn. A lap szerint "vádként szerepel" az is, hogy a leendő garázs a beruházó tulajdonába kerülne, holott a szerződésben kikötötték, a kialkudott üzemeltetési idő után a létesítmény önkormányzati tulajdonba kerül.
Mindhárom beruházásra jellemző, hogy a képviselő-testület évekkel ezelőtt jóváhagyta azokat, az V. kerületben az akkori jobboldali többségű testület például egyhangúlag szavazta meg - írja a lap.
"A Belváros új vezetése fontosnak tartja a József nádor téri mélygarázs megépítését, de a jogszabályok maradéktalan betartása mellett. Meggyőződésem, hogy erre van lehetőség, hiszen az építkezés még nem indult el, az önkormányzatot kár nem érte, és amennyiben a hatóságok az előző polgármester által aláírt szerződés bármely pontját kifogásolják, van lehetőség annak módosítására" - írta Rogán Antal június 4-én, a nyomozás indításáról szóló hír kapcsán közleményben.
Az MTI kérdésére az NNI szóvivője a nyomozás megszüntetésének okát nem ismertette, azt azonban elmondta, hogy a panasztevők ezt követően panasszal élhetnek.
Forrás: MTI