- Részletek
- Megjelent: 2007. március 30.
Felbontott szerződés
A közel egymilliárd forintos beruházás – úgy tűnik – csak az alapkő letételéig jutott, mivel az önkormányzat felmondta a Segment Ltd.-vel kötött területhasznosítási szerződést. Indok: „A cég a Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzatával kötött területbérleti szerződésben vállalt kötelezettségeinek nem tett eleget” – közölte Jirkovszky Tamás, a MIK Rt. városfejlesztési igazgatóhelyettese. Azt is elmondta: a város korábban Körösfalvy Ilonával és Lovass Ernő-vel tárgyalt, akik akkor a Segment Ltd.-t képviselték. Az igazgatóhelyettes információja szerint a Segment cég megszűnt.
Információk szerint a cég visszalépését az építkezéstől az indokolta, hogy az önkormányzat a cég által tervezett autósilótól 300 méterre – a Művészetek Háza mögött – megkezdte egy mélygarázs építését, ami konkurencia lett volna a cégnek. Jirkovszky Tamás ezt cáfolta: „Teljesen más a két technológia, parkolóhelyre pedig nagy igény mutatkozik Miskolcon. A silós rendszerű parkoló a gyors kiürítésre alkalmatlan, így nem töltheti be a színház, Művészetek Háza parkolási igényeit, ugyanis a rendezvények kezdése és befejezése nagy tömeget érint.”
Újra pályáznak
A Segment Ltd. létezik – tudtuk meg Nagy Gábor-tól, aki a cégből tavaly kivált Siloparking Hungary Zrt. felügyelő-bizottságának elnöke. Ezt az új céget Körösfalvy Ilona hozta létre, miután a Segmenten belül közte és Lovass Ernő között konfliktus alakult ki. Nagy Gábor-tól megtudtuk: a miskolci beruházás is emiatt a konfliktus miatt maradt el. Az olasz partnercég azonban az új céget, azaz Körösfalvy Ilonát támogatja, neki adta el a technológiát – tette hozzá.
A miskolci építési engedély megvan, így ha az önkormányzat újra kiírja a területre a pályázatot, ők pályáznak – mondta. – Nem túl büszkék a történetre, de még mindig szeretnék megépíteni Miskolcon az autósilót.
Nagy Gábor elmondta azt is, hogy jelenleg hat várossal állnak szerződésben. Nagykanizsán meg is kezdték az építkezést, de a régészeti ásatások során talált kút miatt módosítani kell a terveket.
Letiltották
A Borsod online a Segment Ltd.-t is szerette volna megkérdezni az ügyről. Beszéltek is a cég két igazgatójával, akik válaszoltak ugyan kérdéseikre, de az ebből készült cikk közléséhez végül nem járultak hozzá. Lovass Ernő, a cég igazgatótanácsának elnöke egyebek között ezt írta válaszlevelében: „Az interjú veszélyeztetné a Miskolc Megyei Jogú Várossal és más városok önkormányzataival kialakított kapcsolatot, és ellehetlenítené a későbbi esetleges beruházásainkat, ellentétes gazdasági érdekeinkkel.”
Kérdések, amiket feltettek a Segment Ltd.-nek:
- Miért nem épült meg a silógarázs?
- Az önkormányzat miért mondta fel velük a szerződést?
- Terveznek-e újabb beruházást Miskolcon?
- Más városokban megkezdték-e az építkezést?
(forrás: www.boon.hu)